SHIMANO kerékpáros alkatrészek
A világhírű kerékpáralkatrész gyártó céget 1921-ben, nagyjából 100 évvel ezelőtt alapította az akkor 26 éves Shozaburo Shimano. Shimano Iron Works néven indult a gyár egy roskadozó celluloid gyár mellett bérelt, csupán 40 nm-es műhelyben. Ekkor még egyetlen, nagyjából 1,8 m hosszú fémeszterga géppel dolgoztak, amit Shimano kölcsönbe kapott a Sano Iron Works cégtől, a tulajdonossal való jó kapcsolatának köszönhetően. Shozaburo Shimano a kerékpáriparban ekkortájt legmagasabb gyártási technológiát igénylő szabadonfutó fogaskerekek gyártásába kezdett.
- 1940-ben a cég neve Shimano Iron Works Co. Ltd-re változott. Ekkor nagyjából 300 fő dolgozott a gyárban.
- 1957-ben a cég megkezdte a kerékpáralkatrészek gyártásában forradalmi újításnak számító 3 sebességes agyváltók gyártását.
- 1958-ban a cégalapító elnök halála után Shozo Shimano vette át az elnökséget.
- 1965-ben a japán cég Shimano American Corporation néven irodát nyit New Yorkban. Az új kirendeltség elnöke Yoshizo Shimano lett, aki az amerikai piacon megerősödött Shimano alkatrészek iránti igényt hivatott kielégíteni.
- 1970-ben új gyárat nyitnak Japánban Shimano Yamaguchi Co. néven, melynek révén megerősödött termeléssel, már 50.000 db kontraagyat gyártanak havonta.
- 1972-ben Európába is betört a cég, Düsszeldorfban, Németországban megalakult a Shimano Europe GmbH.
- 1973-ban megalakult az első tengerentúli gyáruk Szingapúrban, ebben az évben mutatták be DURA-ACE néven az első kifejezetten országúti kerékpárokhoz kifejlesztett alkatrészcsaládot.
- 1980-ban a németországi Kölnben bemutatják a DURA-ACE AX 7300-at, melyet az aerodinamikai ellenállás csökkentésére fejlesztettek ki.
- 1982-ben dobták piacra az első Shimano 105, illetve a Deore XT alkatrészcsaládot.
- 1984-ben bemutatták a DURA-ACE 7400 sorozatot Shimano Index Systemmel (SIS), amellyel immár lehetségessé vált, hogy egyetlen mozdulattal fix pozícióba állítsuk a váltót.
- 1986-ban az új Shimano 105 család kerül bemutatásra, Shimano Linear Response (SLR) fékrendszerrel, amely nagyobb fékerőt és jobb adagolhatóságot jelentett fékezésnél, így sokkal jobb kontrollt biztosítva a kerékpárosnak.
- 1988-ban Andy Hampsten (Seven-Eleven csapat) nyeri a Giro d’Italia-t DURA-ACE alkatrészekkel.
- 1990-ben dobták piacra a Shimano Pedaling Dynamics (SPD) rendszert. Az SPD-nek nevezett cipőből és pedálból álló együttest arra tervezték, hogy ideális legyen sétára, ugyanakkor hatékony maradjon pedálozáskor is. A DURA-ACE (7400-as sorozat) Dual Control Lever fék/váltókarja is ebben az évben látott napvilágot. A dual-control fék/váltókar egy a fékkarba integrált váltókar mechanizmus, mely lehetővé tette, hogy a kormány elengedése nélkül váltsunk sebesség fokozatot.
- 1991-ben a cég neve SHIMANI INC.-re változott. Ebben az évben mutatták be a MTB kerékpáralkatrészek csúcsmodelljét, az XTR családot. Ez az első professzionálisan versenyzésre szánt alkatrészcsalád a kerékpárpiacon.
- 1992-ben Keizo Shimano lett a cég harmadik elnöke. Ebben az évben nyílik meg Sakai városban, a cég alapításának helyszínén, a város vezetésével együttműködésben a kerékpáros múzeum (Bicycle Museum
- 1995-ben Yoshizo Shimano válik a cég negyedik elnökévé.
- 1996-ban már kapható a DURA-ACE 7700-as széria, amely a korábbi sorozatok alapos felülvizsgálata után a „Stressz mentesség” jegyében született meg.
- 2001-ben Yozo Shimano lett a cég ötödik elnöke. Ebben az évben a cég tovább terjeszkedett Taiwan, Csehország és Franciaország területére is.
- 2004-ben került boltokba a „100%-os erőátviteli hatékonyság” jegyében kifejlesztett DURA-ACE új, 7800-as családja, amely 10 sebességes hátsó váltóval, HOLLOWTECH II hajtóművel, ergonomikus Dual Control fék/váltókarokkal és további csúcstechnológiás alkatrészekkel rendelkezett.
- 2008-ban kiadják a DURA-ACE 7900 családot. Fejlesztése a ”Tökéletesség evolúciója” koncepcióra épült. Immáron a fék- és váltókábelek is a fék/váltókaron belül, rejtve futnak, a hajtóműve pedig a HOLLOWTECH Ⅱkialakítás mellett a HOLLOWGRIDE (hollow gear) technológiát is alkalmazta. A család minden tagja megújult külsővel és technológiákkal rendelkezett.
- 2009-ben piacra dobták a forradalmian új elektronikus váltórendszert, a DURA-ACE 7970 családot. Az új technológiát "Digital Integrated Intelligence, vagyis Di2 névvel fémjelzik. A DURA-ACE 7900 ezen sorozata az elektronikus váltással tökéletesen „stressz mentes” funkciót kínál a versenyzőknek.
- 2010-ben már kapható a SHIMANO STEPS, az első elektromos rásegítéses alkatrész család.
- 2012-ben bemutatják a DURA-ACE 9000 családját, melynek minden tagja teljes újra tervezésen esett át. Robosztus négykarú hajtómű, új SLR-EV fékrendszer és új 11 sebességes hátsóváltó.
- 2014-ben színre lép az új XTR M9000, M9020 és M9050 (Di2) sorozat.
- Megalakul Olaszországban a Shimano Italy Bicycle Components.
- 2016-ban jelent meg az első wattmérős DURA-ACE R9100 országúti alkatrészcsalád.
SHIMANO Tourney FC-TY301 kerékpár hajtómű, négyszögtengelyes, 170mm, fekete, 6/7/8 sebességes
9.190 Ft
Gyártó: SHIMANO
RAKTÁRON, azonnal elérhető!
SHIMANO XC100 MTB kerékpáros cipő - fekete
Gyártó: SHIMANO
RAKTÁRON, azonnal elérhető!
SHIMANO Altus MT200 HÁTSÓ fékszett - hidr. Tárcsafék Resin betéttel + JOBB fékkar
14.190 Ft
Gyártó: SHIMANO
RAKTÁRON, azonnal elérhető!
SHIMANO Ultegra PD-R8000 SPD-SL országúti kerékpár pedál
Gyártó: SHIMANO
RAKTÁRON, azonnal elérhető!
SHIMANO Altus FC-MT210-3 kerékpár hajtómű, integrált, 9 sebességes - fekete
17.490 Ft
Gyártó: SHIMANO
Várható szállítás: 2-4 munkanap
SHIMANO Click'R PD-T421 kombi SPD kerékpár pedál
29.990 Ft
Gyártó: SHIMANO
Várható szállítás: 2-4 munkanap
SHIMANO Tourney MF-TZ500 menetes fogaskoszorú, 6 sebességes
6.290 Ft
Gyártó: SHIMANO
RAKTÁRON, azonnal elérhető!
SHIMANO Tourney TY300-SGS füles hátsó váltó, 6/7s
4.890 Ft
Gyártó: SHIMANO
RAKTÁRON, azonnal elérhető!
SHIMANO Altus FC-M311 kerékpár hajtómű, négyszögtengelyes, fekete, 7/8 sebességes
14.590 Ft
Gyártó: SHIMANO
RAKTÁRON, azonnal elérhető!