Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Polisport kerékpáros gyerekülések és kiegészítők

A portugál cég 1978-ban alapult, amikor Pedro Araújo a nyári szünetben, félretett pénzéből motorkerékpár sárvédők gyártásába fogott. Akkoriban kihívásnak számított a motorokhoz kiegészítőket szerezni, ezért az akkor még fiatal vezérigazgató lelkesen nekiállt, hogy ezen változtasson. 300 sárvédőt gyártott le poliészter gyantából a garázsukban és ezeket kezdte el értékesíteni.

1988-ban indult meg a kerékpár kiegészítők gyártása, ezen belül is gyerekülésekkel törtek be a piacra először. Azóta hatalmas, nemzetközi céggé nőtték ki magukat. Azóta is töretlen szenvedéllyel több nemzetközi díjat besöpörtek forradalmi újításaikért. Jelenleg termékeik több mint 60 országban jelen vannak.

Színvonalas, minőségi termékeikkel piacvezetők a gyerekülések gyártásában, évente több mint félmilliót adnak el világszerte. 2013 óta korábbi holland ellenfelük a Bobike is a Polisport cég részévé vált. Elhivatottságuk az újításokra megállíthatatlanná tette a céget, ami azóta is folyamatosan fejleszt és terjeszkedik.
Rendezés:

POLISPORT Pro kompozit kulacstartó

1.820 Ft 1.590 Ft
13%
Gyártó: POLISPORT
Várható szállítás: 2-4 munkanap

POLISPORT R1000 kerékpáros kulacs

1.360 Ft 1.190 Ft
12%
Gyártó: POLISPORT
Várható szállítás: 2-4 munkanap

POLISPORT Toys gyerek bukósisak

7.980 Ft 7.190 Ft
10%
Gyártó: POLISPORT
Várható szállítás: 2-4 munkanap

POLISPORT Ride In kerékpáros sisak

12.010 Ft 10.900 Ft
9%
Gyártó: POLISPORT
Várható szállítás: 2-4 munkanap

POLISPORT Birdy gyerek bukósisak

7.980 Ft 7.190 Ft
10%
Gyártó: POLISPORT
Várható szállítás: 2-4 munkanap

POLISPORT Lolipops gyerek kerékpáros kulacs

1.785 Ft 1.590 Ft
11%
Gyártó: POLISPORT
Várható szállítás: 2-4 munkanap

POLISPORT Happy Rainbow gyerek bukósisak

7.980 Ft 7.190 Ft
10%
Gyártó: POLISPORT
Várható szállítás: 2-4 munkanap